Nagyon régóta foglalkoztatnak olyan emberi sorsok, amelyekre esetleg mások könnyedén csak legyintenek. Olyan emberek élete, akiket a társadalom megvet, lenéz. Gondolok itt főként most a hajléktalanokra. Sok hajléktalannal beszélgettem már, rengetegnek kínáltam ételt, vagy pénzt. Természetesen vannak negatív, pozitív tapasztalataim, de ha belegondolok, ez minden emberrel kapcsolatban így van. Csalódtam  már a "legjobb barátomban" is, és szerettem meg olyan társamat is, akit amúgy eleinte nem kedveltem. Volt olyan hajléktalan, akit nagyon kedves, okos, udvarias emberként ismertem meg, és volt ennek az ellenkezője is! 

Előjáróban csak annyit: ne általánosítsunk. Köztük is vannak nagyon rendesek, és kevésbé barátságosak. Köztük és köztünk azonban egy lényegi különbség van: ők jóval nehezebb helyzetben vannak, mint mi. Lehet okokat keresni, nekünk azonban ma nem ez a dolgunk.

(Erről itt írtam részletesen: https://ertema.blog.hu/2018/10/29/hajlektalan_ok_-tarsad_alom-_kor_kep?fbclid=IwAR1ddGwXvCBSfV5yWYgyg7KBws_2uYkkcaPTT0CygCo2whZN94yXzwMEuOY)

Ezt az interjút eredetileg a most alakuló videóvlogomra szántam, mint első rész. Telefonnal rögzítettem és nem ilyen formában szerettem volna leközölni, de akadtak olyan akadályok, amik miatt, mégis interjúként fogjátok viszont látni! Az okok ecsetelésébe, nem szeretnék bele menni, mert felhúzom magam, most is! 

Interjúmat a munkahelyemnél lévő sétányon készítettem! Interjúalanyom (Gyuri) beleegyezett az interjúba. Nevét és arcát adta hozzá. Az egész amúgy úgy kezdődött, hogy az egyik munkatársammal megláttuk egy padon, amint egymagába ül, és vittünk neki egy jó adag, melegített töltött káposztát, kenyeret. Ekkor pattant ki belőlem az interjú ötlete.

-Szia, Gyuri.- Kezdem kicsit izgatottan.- Elmesélnéd nekem, hogy hogy alakult így az életed? Csak amit te szeretnél. Ez nem vallatás.  

-Miután leszereltem elkezdtem inni. Keményen ittam. Anyámék akkor már régóta ittak. Nem fizettek semmit a lakásba...meg általában semmit. Őket eltették egy szükséglakásba. Én akkor elmentem vidékre dolgozni, állatok mellé, lovakhoz. Rá pár évre anyám meghalt, agydaganatban. Apámról semmit nem tudok.  Anyám élettársa, úgy mondom nevelőapám, is már meghalt. Én meg maradtam így kint az utcán. Ennek vagy harminc éve már. Úgy, hogy például a  tavaly telet a Bokrétán húztam ki, betegszobán. Oda szeretnék menni most is. 

- Nagyon sok hajléktalannal beszélgettem már. Tapasztalataid szerint mik a hátrányai egy hajléktalan szállónak? 

-Ott olyan emberek is vannak, akik...nem igazán közéjük valónak néznek minket. Ugye, azok össze vannak verődve klánokba. Aki közéjük keveredik, azt kinézik maguk közül.

- Tehát, farkastörvények uralkodnak...

-Hát igen...meg  reggel fél nyolcig ki kell jönni onnan, és csak délután ötkor lehet vissza menni. Akkor, ugyanúgy kint vagyok egész nap, annyi, hogy van hol aludnom. Már ha lehet. Egyik jobban horkol, mint a másik. A harmadik nyögdécsel. Vagy van, aki felkel három óra után és csörög-csattog. 

-És mi az emberek reakciója ma a 21. században, egy hajléktalan láttán. Tudjuk: felszínes világban élünk...Te, mit tapasztalsz?

- Nagyon vegyes. Van, aki segítőkész, de van, aki legszívesebben lelőne! Nagyon változó: embere válogatja! 

- És mi volt a legnagyobb segítség, amit valaha kaptál?

- Hát volt egy ismerősöm, ami rendezkedett. Általa kerültem albérletbe, munkahelyem volt. Aztán...elrontottam...- Bánja, látom rajta, hogy ha újrakezdhetné, nem így csinálná!- Most van egy kis nyugdíjam...valahogy...megoldom!

- Mennyire szoktál közeledni, ha mondhatom így, a sorstársaidhoz? Mennyire tartod másokkal a kapcsolatot?

- Amennyire csak lehetséges. Kettő  haverom például most kórházban van, a többi börtönben. De szoktak kimenőt kapni. Ők is mennek szerintem majd a betegszobára. Én is megyek, ne itt össze-vissza fagyoskodjak. ( Jelenleg is elég hűvös van..-Gondolom magamban). Ott nekem is megvan a reggelim, az  ebédem, vacsorám, mikor mi. Az biztosabb.

-Értem. A megszigorított törvény miatt ( ami szerint a hajléktalan nem feküdhet az utcán, mert azonnal beviszik!), mennyivel lett nehezebb? Volt már a rendőrökkel szemben, valami atrocitásod? 

- Üldögélni lehet. Csak nem szabad lefeküdni, betakarózni, meg mit tudom én már. Három felszólítás van, a negyediknél becsuknak 72 órára közben a bíróság eldönti, hogy mi legyen. Semmi összetűzésem nem volt a rendőrökkel. 

- Véleményed szerint, mi lenne a megoldás, a hajléktalanság problémájára ma? 

- Nem tudom...tényleg. A szálló jó lenne, de az embert ott is megszólják...

- Mennyire tudsz megbízni az emberekben? Mert itt is, mint mindenben két véglet van! Van, aki nagyon megtud, de van, aki egyáltalán nem a sok negatív tapasztalat miatt...Vagy ezt is, embere válogatja? 

- Általában az emberek első szavából kiveszem, hogy ki milyen. Az első benyomás a fontos. Van, akihez nem is kell szólni: idejön, ad egy kis aprót. Kaját hordanak le..

Ekkor egy idős nő lép mellénk. És nekem áll dühösen, hogy " Mi célból készítem a felvételt?". Ránézek. Leállítom a kamerát. Legszívesebben az anyjáig küldeném el...MERT MI KÖZÖD HOZZÁÁÁ???? De lenyelem a mondatot. "Személyiségi jogokat sértek"- Mondja. Felmegy a pumpám. Miközben megpróbálok higgadtan válaszolni, hogy mindent előre megbeszéltünk, és Gyuri bele egyezett ebbe..és nem ez az első interjúm, belül istenesen káromkodom, mert az egész felvételt elcseszte ez az okoskodó, idióta. Nem? Odajön, és fejhangon kérdőre von? Mondtam neki, hogy újságíróit végeztem, mire bocsánatot kér! Cseszhetem...- Mondom magamban. Legszívesebben leordítanám. Nagy az Isten állatkertje, sajnos...

Folytatjuk.

- Hány hajléktalanszállón voltál eddig? 

- Voltam Debrecenben még. És több szállón itt Nyíregyházán belül. Több szállóval az a baj, hogy fizetős, közös fürdős. De általában a szobatársaim normálisak voltak. Én elvoltam. Volt meleg étel. Eljöttem. Mindig eljöttem: hiányzott a csavargás. 

Elköszönök. Kavarognak a gondolataim. Az jár a fejemben, hogy: én most visszamegyek a meleg könyvtárba...Ő meg...Ő meg idekint marad.  És ez nincs jól. Oké: ne legyek naiv... minden ember saját sorsának kovácsa. De mégis. Ma már bárkiből lehet földönfutó, nem ? Vajon tudnék én így élni? Túlélném? Eszembe jut, hogy három dologhoz értek talán: túléléshez, küzdelemhez, győzelemhez. Regényben jól hangzanak ezek a szavak. Meg persze, nekem vannak szeretteim...sokan szeretnek....vagy csak jól színészkednek...:) DE! Hogy élsz túl? Hogy küzdesz? Hogy győzöl? Ha senki nem szeret? Ha senki nincs melletted? Tessék gondolkodni! Nem lett mély interjú, lehetett volna jobb is. Túlságosan rögtönzött volt. Ám, ha valaki most 2 percre elmereng az életén...azt gondolom: megérte!

Hamarosan újabb történet jön! :) 

ÉRTEM BLOG A FACEN IS! Lájk:

 https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/?modal=admin_todo_tour

Másik blogom,

Vérvörös Blog: https://www.facebook.com/vervorosblog/

Kokas Bálint