Nagyon rég írtam a blogra: elismerem, hogy hanyagul bántam, bánok szegénnyel. Nem szeretnék magyarázkodni, de nagyon sűrű hónapok álltak mögöttem, és a blogolást tartottam a legelhanyagolhatóbbnak! Persze, nagyon sokszor bennem volt a "folytassuk már!" életérzés, viszont írói vénámat eddig első regényemben, a Megérzésben kamatoztattam! Ja, meg ide vehetjük a verseket - 14 éves korom óta írok- meg mindenféle, munkából eredő hivatalos beszámolókat! Hivatalos. Na itt állj! Néha a hivatalos beszámolóim is úgy sikerednek, sikeredtek, mintha a Megérzés legújabb fejezetét olvasnám. De tényleg!  :) Szóval:attól, mert semmilyen blogomat nem vezettem, higgyétek el, igen aktívan írogattam! 

A Koronavírus viszont megteremtette a lehetőséget, hogy lecsillapodjak, és egy kicsit olyan dolgokhoz is visszatérjek, amit száműztem az életemből! Ugyan több blogom van, de mindenképpen ezt szeretném fejleszteni! Nem kimondottan a vírusról szeretnék írni, hiszen tele van vele az internet is, de azért egy kérésem lenne nekem is: mindenki maradjon otthon! Saját maga-, és a másik érdekében! Szorítsuk le magunkban az egót, hogy " de én úgyse kapom el, amúgy sem érdekel!" Ez nem így működik! Mert lehet, hogy TE nem kapod el, más ugyanakkor meg elkaphatja! Kérdés: megérte leszarni az embertársaidat? Nem, nem érte meg! Nem fér a fejembe, hogy ebben a krízishelyzetben, mit nem lehet azon megérteni, hogy MARADJ OTTHON! Igen: nekem is hiányoznak a barátaim, ismerőseim, kollégáim, és a megszokott jövés-menés, de! De az ÉLET közbeszólt most! Szokták mondani ugye, hogy " az élet a legnagyobb írómester"...pontosan így van! Én bízom benne, hogy az emberiség könyvének ezen fejezete hamarosan elkészül, és a következő fejezet már a szabadságról fog szólni!

Szabadság? Valahol azt gondolom, hogy most is az van. Ne értsétek félre: home officban dolgozok én is, mint mindenki és ebben az üzemmódban is megpróbáljuk odatenni magunkat....én inkább valamiféle gondolati- lelki szabadságra gondolok! Hiszen eddig, mindenki rohant mint a mérgezett egér...most pedig kénytelenek vagyunk behúzni a féket! A nyilvánvaló  okokon kívül miért is? - Naaa, utolsó kérdés, húsz millióért? Nos, telitalálat! A C. a helyes: azért kellett behúznunk a féket, hogy gondolkodjunk! Mert sajnos, rengetegen elfelejtettek merengeni, gondolkodni, önmagukra figyelni! Ezáltal pedig pusztán robotként éltek: tették a mindennapi kötelezőket, és elfelejtettek a belső énjük felé fordulni! Most azonban ITT A LEHETŐSÉG!!!

 Ez a folyamat persze nem könnyű! Nagyon nem! Főleg, hogyha gyereke van az embernek. Idegőrlő, ezt aláírom! Vagy, ha valaki párkapcsolatban él sem az. Mondják, hogy lakva ismerjük meg a másikat...hát ott a pont! Állítom, hogy rengetegen közelebb kerülnek a másikhoz ( nem feltétlenül szexuális értelemben értem) és lesz, akik eltávolodnak. Sokszor tapasztalom azt, hogy egy szerelmespár, mennyire nem ismeri a másikat. Tapasztalom, mert elmondják, és engem vonnak kérdőre, hogy a pasijuk/csajuk, miért viselkedik így? Most csak annyit mondok: tanulmányozd a másikat. Meg fogsz lepődni!

Folyamatosan kérdezem magamtól: mégis, meddig leszünk bezárva? Olyan ez számomra kicsit, mint egy hatalmas nagy Való Világ villa. Mi emberek be vagyunk zárva, és valaki, valahol figyel minket! Fogjuk fel úgy ezt az egészet hát, mintha egy játék lenne! Ami nem azt jelenti, hogy ne vegyük komolyan! De. Rohadtul komolyan kell venni. Minden játékszabályt be kell tartani! Viszont, ha így fogjuk fel, ha egy kicsit mindemellett humorizálunk, azt gondolom, könnyebben átvészeljük ezt az időszakot is! Bízom benne, ha véget ér ez a bizonyos "játék" mindannyian győztesek leszünk! Mi a nyeremény? Visszakapjuk önmagunkat! Jobban figyelünk a másikra, toleránsabbak leszünk, értékelni tudjuk, amink-, és akink van! Röviden: megtanuljuk újra, hogy mi az az emberség! Meglehet, hogy ez az egész Koronavírus erre akar minket tanítani. Ez a tanítás pedig, sajnálatos módon áldozatokkal jár! Emlékezzünk rájuk, és köszönjük meg azoknak a dolgos embereknek, akik most is értünk vannak! Emlékezés. Megköszönés. Ez az emberség első két lépcsőfoka!

Kitartást mindenkinek! Maradjatok otthon! Vigyázzunk egymásra! :)

(Folytatjuk!)

ÉRTEM BLOG a Facebookon is: https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/

 Kép forrása: https://player.hu/eletmod/egy-otthon-dolgozo-kepzomuvesz-zsenialisan-mondja-el-hogyan-kell-otthon-maradni/

Kokas Bálint

Egy csapat. 17 nap. 2200 km.-re az otthonuktól!

Nem tudom hány órája ülünk a buszon, de már elgémberedtem. Pedig jó esetben " csak" 28-29 óra utazás vár ránk, ha a határon szívóznak velünk, akkor több! Arcomat az ablaküvegnek nyomom: szinte hallom, ahogy az agytekervényeim elkezdenek beindulni..

Hát ennyi volt! Este van. Buszunkkal csendesen távolodunk Törökországtól, az éj leple alatt. Nem akarok haza menni!!!! Annyira jó volt Kusadasiban: semmittevés, napfény, tenger, temérdek kaja vacsorán, jó csapat....nem akarok hazamenni! Ugyanakkor meg! Jó. Nem szeretnék érzelgősbe átmenni, de ha belegondolok valahol- valahol nagyon-nagyon mélyen, lelkem egy parányi zugában! :D - hiányzik, Magyarország! Pontosabban írva nem is az ország, az ott lévő emberek: a család, barátok, a kollégák, a megszokott közegem, az ágyam, a bringám! Na, egy pillanat! Mindezek közül, TERMÉSZETESEN a bringám hiányzik a legjobban!!! :D Gyakran jár a fejemben: vajon, hogy lehet most? Vajon, mit érezhet, egyedül a pincében? :D Vajon, én is hiányzom neki? És amúgy! Ha már itt tartunk: én hiányzom valakinek?... Tudom, hogy  igen, és ez baromira jól is esik! A poént félre téve: minél inkább közeledtünk a magyar államhatárhoz, annál inkább elkapott a honvágy. Ami addig, nem igazán mardosott. Egy ember volt talán, aki miatt bármikor, visszajöttem volna. A kicsi, kis múzsám. És itt most ne egy kerti törpét képzeljetek el! :D ( Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy két óra helyett, öt órakor indultunk, mert az értünk érkező buszt, sokat váratták a határon. Tehát kaptunk ajándékba pár órányi Kusadsit még. Igaz, kilenckor ki kellett csekkolni a szobánkból!).

Nagyon kellett ez a feltöltődés, ez a kéthetes kikapcsolódás. Sűrű évem volt, iszonyatosan el is fáradtam! Tudtam, hogy amint hazaérek, minden a nyakamba zuhan: munka, egyéb elfoglaltságok....Egy hónappal ezelőtt tértünk haza! Nem tévedtem: iszonyat sűrű heteken vagyok túl, ami -mint mondják- látszik is rajtam! Ugyanakkor meg, élvezem! Szeretek eredményeket elérni, jönni-menni. Kell, hogy az ember keresse a lehetőségeket, és bevallom őszintén: keresnem  sem kell: valamilyen programmal mindig megtalál valaki. Azóta voltam Spar-maratonon, Őszi sétán, csináljuk közben a Fórum Színházat, Vers Est-et szervezek...és még így is sok lehetőségre mondok nemet, mert már nem győzöm! Egyszóval: ott a buszon, elbúcsúztam a pihenéstől, és felvérteztem magam a rám váró, új kihívásokra! Már, ha hazajutok, egyáltalán!  Őszintén szólva: a kompra se maradt pénzem! :D Nem elherdáltam, sőt! Eleve nem is sokat váltottam be költőpénznek - a programok, és az azokkal járó pluszok vittek el sokat-és rengetegen mondták, hogy költsük el az eurót, lírát, mert jobban járunk úgy. Nem biztos, hogy visszaváltják a megmaradt kevés pénzt. Szóval: a maradék ötven lírámat, kis ajándékokra költöttem. Kiemelném ezek közül a török édességet...vagy mit..olyan bűn rossz volt, hogy én szégyelltem magam, amikor mást megkínáltam vele! Nem, a török édességek, egy része borzalmas! De vannak nagyon finom süteményeik is, nem szabad általánosítanunk! És persze, nyugi: hazajutottam én is! Nem hagyott ott a FIFOT csapat..sajnos! :) 

A csúszás miatt úgy volt, hogy csak hétfőn hajnalban érkezünk haza. Buszunk azonban olyan ügyesen hasított velünk, hogy már vasárnap este tíz órakor, végérvényesen leszálltunk a buszról. Célba értünk! Dermesztő egyébként, hogy a magyar államhatár mekkora egy szeméttelep: nem igaz, hogy az összes határ elbújhat a miénk mögött, pedig hulladék ott is akadt, nem kevés! Ám az, hogy országunk jellegzetessége, ismertetőjele az legyen, hogy szó szerint folyik a szemét az államhatáron, nonszensz! Sokkolt a látvány! Hazaértünk baszd..eg! Komolyan mondom: miért így kell fogadni az ide látogatókat? Miért a rohadt szeméthegy kell legyen az első benyomása valakinek, erről az országról?? Már elnézést, de nagyon kiborított a látvány! Azt mondják, hogy fontos az első benyomás, nem? Akkor miért ez kell legyen az? Az ember maradék honvágya is elszáll, azonnal!

Akkori bosszúságom ellenére, jó volt hazatérni! Az itteni emberek miatt. Bármikor vissza is térnénk, sőt! Lehetne Kusadasiban is tartani egy képzést, vagy egy mentális napot, nem ? Na jó, sejtem a választ! :) Sok mindenről lehetne még itt írni, rengeteg élményben volt részünk. Mint jeleztem, ezt a cikksorozatot eleve ott akartam befejezni, ami nem jött össze! Nem is baj. Legalább így marad a nosztalgiázás! Maradnak az emlékek. A köszönet. Mindenkinek, aki hozzájárult, hogy kijussak, kijussunk. És marad még egy valami: a búcsúzás! Vagy, az inkább nem is! Sose voltam az a fajta ember, aki búcsúzkodni tudna! Mert elbúcsúzni a legrosszabb dolog a világon, ugye? Bárkitől, bármitől. Szóval: én sohasem búcsúzom, Kusadasi!  Egyszer minden jónak vége szakad...csak azért, hogy valami még jobb kövesse! Még találkozunk, valamilyen formában! Ha más nem az egyik regényemben...

  Az előző részt: itt találod:   https://ertema.blog.hu/2019/10/13/_t_orokkon-_t_orokke_6_resz_zeynep_es_szafari_expressz?fbclid=IwAR1-c4Ez6lsA4OhGuN8qynstxI6dsFYdp2U3o-2syABxwwwC8KsuAIhEol8                                                                

                                                                                                 Vége!

ÉRTEM Blog a Facebookon is: https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/

Képek forrása: Saját forrás

Kokas Bálint

Egy csapat. 17 nap. 2200 km.-re az otthonuktól!

Már Magyarországon vagyok. Kusadasiban akartam befejezni ezt a beszámolót, de nem jött össze.  Ugyan hazatértünk szeptember 23.-án, de a cikksorozat még nem lett lezárva! Szóval: irány vissza, Törökországba! Ha csak képzeletben is!

Sokan kérdeztétek, hogy milyenek a török csajok? Szépek. Itt azonban nem igazán tud ismerkedni az ember, hiszen mégiscsak idegenek vagyunk Törökországban. Más a kultúra, mások a szokások. Minden nyalizás nélkül, azt elmondhatom, hogy a magyar nőknek nincs okuk a szégyenkezésre! Még mindig ők a legszebbek: és nem az elfogultság beszél belőlem! Amúgy meg a szépség nagyon szubjektív dolog, és nem minden a külső, tehát arra a kérdésre, hogy a magyar vagy a török nők szebbek e, én nem tudok válaszolni! Nem beszélve arról, hogy Kusadasiban nagy a turistaforgalom, több féle népség megfordul, nehéz megmondani,  ki honnan érkezett. Azt meg meg se említem, hogy más iránt dobog a szívem. Aki magyar! Legalábbis, úgy tudom! :D

Valamelyik nap a központból jöttünk haza. Busszal. Egy vörös hajú, fiatal lány szált fel. Igazából ő volt az egyetlen, aki belevéste magát az elmémbe. Két ok miatt. 1. Rendszeresen követtem az Rtl klubbon nyáron bemutatott Megtörve című, török szériát. Egy izgalmas, akciódús sorozat ez, ami már messzemenően különbözik a mexikói, sokat sírós, nagyon nyálasan szerelmes Esmeraldától. A Megtörve inkább akció, dráma sorozat, melyben a főszereplő egy vörös hajú hölgy, Zeynep ( Elcin Sangu). Úgy jöttem ki ide, hogy találkozok Vele! Persze, az ember csak poénkodik...mennyi a valószínűsége, hogy pont összefutunk? Nos! AZON A BIZONYOS buszon egyszer csak, egy vörös hajú lány ült le mögém. Bekapcsolt a Zeynep-csipogóm: Zeynep, Zeynep, Zeynep! Jó, a valóságban nincs Zeynep csipogó, csak szólok! Igyekeztem nem bámulni őt...sikerült....hát részben! Amikor szálltam le a buszról a csapattal, Ő pont állt. Direkt előtte mentem el, és mivel szemezett meg mosolygott, szép napot kívántam neki, aztán szép délutánt...aztán néztem...és bummm!!! Lefejeltem leszálláskor a busz tetejét! Magamban káromkodtam egyet, de amikor visszanéztem, a lány szemmel láthatóan jót mulatott.

Noná, hogy nem találkoztam vele azóta! Nem mintha KOMOLYAN érdeklődnék felőle, de sztorinak jó volt. Vacsora jött: megint beettem. Rengeteg finomság volt. Néha féltem, hogy elrontom kicsi kis pocakomat. Hát...olykor már közel álltam hozzá. 

Másnap a csapattal felkerekedtünk és Jeep Safariztunk. Kusadasitól nem messze, mintegy 800 méter magasra kúsztunk fel sárga, bérelt jeepünkkel.  Minket még néhány jeep  követet. Őket nem ismertük. Nem magyar csapat volt. A táj gyönyörű volt: az út szerpentines!

Sofőrünk pedig iszonyatosan laza, jó fej volt. Egy igazi móka mester! Adtuk is alá a lovat rendesen!  Sokáig abban a hittben voltunk, hogy Tomasnak hívják, mert úgy mutatkozott be, de a végén kiderült: nem az az igazi neve. De. Nekünk Ő Tomas marad!Simogattunk kaméleont!! Kezünkre tették a kis jószágot, érdekes, csikizős, érintése van!

A barlangfürdőzés is a Safari része volt. Hát...a víz számomra kegyetlen hidegnek tűnt...a többiek nem igazán osztották a véleményem! Én mindenesetre rendesen fáztam a barlangban! Később egy régi templom romjaihoz másztunk fel. Oda kellett figyelni, nem volt sima az út. Megoldottuk.A túrát követően ettünk: hús, saláta, krumpli volt a menü. Már a parton!

Hat óra körül értünk vissza szállodánkba. Török utunk, egyik legjobb napját tudhattuk magunk mögött!

Ha lemaradtál az eddigiekről, olvasd vissza itt: https://ertema.blog.hu/2019/09/19/_t_orokkon-_t_orokke_4_resz_sirincetol_az_exlubbig_avagy_irany_a_torok_ej

Kép forrása: saját fénykép

ÉRTEM Blog a facen: https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/

Befejező rész. Hamarosan! :)

Kokas Bálint

Egy csapat. 17 nap. 2200 km.-re az otthonuktól!

2019. 09. 14. ( Ha jól emlékszem!)

A török diszkózene felhasítja a szórakozóhely padlóját. De esküszöm tetszik a zene. Egy mondatot se értek az itteni dalokból kábé, ám olyan temperamentumosak, olyan különleges hangzásúak, hogy azonnal elkap a feelingjük. Szétnézek. Egy asztalán állunk Tamással és a FIFOT csapat vezetőjével. Fejünkbe vettük, hogy kipróbáljuk az éjszakai életet. Szállástól-szállásig taxiztunk. Nem olcsón, de legalább nem kellett sétálni. Nem mintha tudtuk volna, hogy hova lehet jönni mulatni. Mint korábban megtudtuk, hozzánk hasonlóan sok magyar próbál rá az éjszakai életre. Idegenvezetőink megnyugtattak, hogy egyáltalán nem veszélyes, figyelni fognak ránk. Így is volt. Az asztalunktól nem messze kiszúrok egy biztonsági őrt. De már amikor beléptünk ide, az Exclubba, nagyon kedvesek voltak velünk. A kijárattól elkísértek minket egy asztalig, amire mogyoró és popcorn volt kirakva. Bírtam volna ha sör is, de persze az nem elvárható.

A club tele van fiatalokkal: saccra úgy 14-25 évesek, ám akadnak negyven évesek is. Sőt! Menyasszonyt is láttunk. Na, az mekkora lenne már, ha az esküvőm után például egy diszkóba kötnék ki!! A biztonsági őr mellett kiszúrok két lányt. Táncolnak. Az egyik, egy szőkés barna hajú félig rám néz. Megfordul a fejemben, hogy ha már itt vagyunk, jó lenne megismerkedni valami török csajjal, de mégsem teszek az ügyért semmit! Aminek több oka van: egy vadidegen országban vagyok. Azt se tudom van e barátja, és itt van e...ja és kitudja mennyire eltérőek az itteni ismerkedési szokások. Meg egyáltalán...hogy jönne ki az egész? Bónuszként: voltam szerelmes hosszú ideig nemrég egy tizenéves lányba, de akkorát csalódtam benne emberileg meg úgy ahogy van, hogy elvből nem teszek lépéseket a tinik felé. És ami a legfontosabb: másba vagyok szerelmes! Oké, nyálas, tudom, tudom: de ez van! Iszok egy kortyot a sörömből ( ami nem török), aztán táncolok...vagy olyasmi! A sörről, alkoholos italokról még annyit megjegyeznék, hogy iszonyatosan drágák! Alaposan meg kell fizesd, ha be akarnál csápolni! Egy Tuborg sör itt, hat euró volt, azaz több, mint 1800 forint. Lassan ittam. Nagyon lassan!

Hajnal kettő után indulunk kifelé az Exclubból, ami az un. Galambsziget mellett van!Arról is tervezek pár sort írni, gyönyörű hely!  Éjfélkor érkeztünk, de itt, ebben a viszonylatban elég is volt ennyi. Alapból mindhárman fáradtak voltunk, Furcsa, de még mindenhol nyitva vannak az árusok: mintha csak egy laza délután lenne! Az itteni árusok egyébként minden lehetőséget megragadnak arra, hogy magukhoz csalogassák a gyanútlan turistákat. Érdekes, hogy nagyon sok helyen nincs feltüntetve, hogy mi mennyibe kerül. Magyarán mondva, simán átejthetik az embert. Számlát nem adnak. Viszont nagyon kedvesek. Alkudni lehet velük. Volt olyan, hogy egy 200 török lírás  cipőt, hatvanra lealkudtam. Jó, mi?

Hajnal három körül érünk vissza a szállásunkra. Kitáncoltam magamból a fáradtságot! Ránézek a mobiltelefonom kijelzőjére: 04: 05. Bakker! Nem kéne átaludni a holnapot...aludni kéne. Főleg úgy, hogy ma még Sirincébe is voltunk! Reggel nyolckor indult a buszunk a kis görög stílusú, török településre! Elmentünk az iskolához, kóstoltunk bort, és szétnéztünk a központba. Ami erősen hasonlított egy piacra: mindenhol  kirakodó vásár. Annyi, hogy kicsit esett az eső. Aminek én örültem speciel, holott utálok elázni. Azonban Törökországban idáig még nem láttam esőt! Most megadatott...

A folytatásban: találkozok Zeyneppel, kiderül milyen "vacsoracsata" van itt minden este, és a mélység után a magasba törünk fel: indul a Szafari Expressz! 

(Folytatjuk!)

Ez történt korábban:  https://ertema.blog.hu/2019/09/18/_t_orokkon-_t_orokke_4_resz_ot_meter_melyen?fbclid=IwAR04_TdsD5B9Z33TF0YJ0XBZA9qaap0Z1o-tPmKY5C2oUm-MhzAKlDSxDrY

Lájkold a blogot itt: https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/

Képek forrása: saját

Kokas Bálint

Egy csapat. 17 nap. 2200 km.-re az otthonuktól!

-Úristen, mit keresek én itt? - Gondolom magamban, miközben lenézek a kéklő Égei-tengerbe. Két perc és az egyik társammal öt méter mélyre fogunk lemerülni. A búvárruha már rajtam van. Fázok benne. Amúgy is fagyos típus vagyok.Az oxigénpalack a hátamon. Kezd eluralkodni rajtam valami félelem, pedig, nem vagyok az a beszari fajta. Ha kutya nincs a közelben, persze. Kiskorom óta félek tőlük, iszonyatosan bestresszelek, ha csak a közelemben is meglátok egyet...Az agyamat egymillió kérdés önti el. Hirtelen semmire se tudom a választ. El fogom bírni egyáltalán a palackot? Elegendő lesz az oxigén, amíg lent vagyunk? Nem akarok itt elpusztulni: hirtelen hiányozni kezd minden szerettem, a készülő regényem, a megszokott komfortzónám. Jó lenne dolgozni: van némi lemaradásom...basszus, inkább azt akarom csinálni! Ja, amúgy meg, ha már munka: el se búcsúztam a munkatársaimtól....milyen gáz lenne, ha itt patkolnék el! Olyan fiatal vagyok még...bár néha lélekben már hetvennek érzem magam...A következő pillanatban rájövök, hogy a búvár trénerünk biztosított mindenkit: biztonságban van, még senki sem veszett oda. Mutatott néhány " túlélési" technikát, plusz egy profi búvár is mellettünk lesz. Na jó? De ez garancia arra, hogy nem történik semmi? Mostanában rendesen vonzom a technikai problémákat: egy héten belül meghalt a céges laptopom, és a saját telóm...mi van, ha rossz ómenem, most feni rám a fogát? Még szerencse, hogy tudok úszni...hát...legalábbis nem fulladok meg...bár  sose úsztam még öt méter mélyen, és nem is igazán rajongok az úszásért. Az a helyzet, hogy a hideg víztől hamarabb begörcsölnek az izmaim, mint másnak! Hopsz: említettem már, hogy mozgássérült vagyok? Mert az vagyok! Ugorjuk át azt a részt, hogy jaj szegény, milyen szar nekem, mert gyűlölöm, ha sajnálnak, és köszönöm nem változtatnék az állapotomon! Futok, bringázok, stb... de emiatt az állapot miatt van az, hogy a hideg vízzel nem vagyunk puszipajtások! Több extrém dolgot is bevállaltam már életem során. Szeretem a kihívásokat, és kellenek is. A kíváncsiság/kalandvágy mindig legyőzi bennem azt a félszt, ami néha jó lenne, ha visszafogna. De most? Biztos, hogy ezt nekem találták ki? De AKKOR IS KI AKAROM PRÓBÁLNIIII!!! - Üvölt fel bennem egy hang!- Sose voltam az a fajta, aki visszalép egy kihívás előtt: lesz, ami lesz.

- Uh, baszd...eg! - Kiáltok fel reszketve, amikor valaki hirtelen nyakon önt bennünket egy vödör hideg vízzel. Amúgy nagyon kedvesek velünk. Egy hajón vagyunk. Viszonylag közel a parthoz. Kicsit elszégyellem magam, hogy így kifakadtam, de aztán az úr int, hogy "relax, relax". Kapcsolok, hogy törökként, nem is értette a káromkodásomat. Ránézek a társamra: viccesen néz ki, ilyen búvár hacukában. Gyanítom, hogy én én is. Látom rajta, hogy ő is magába szállt: tutira izgul. Ez ilyenkor természetes, azt mondták. Profi kísérőnk egyszer csak felbukkan előttünk a vízben. Átvesszük még a légzési technikákat. Lassan, mélyeket lélegzek, nem kapkodok.  Jelekkel fogunk kommunikálni. Ez rendben is van. Közelebb úszik a társamhoz, kinyújtja felé a karját. Tamást háromra be is segítette a vízbe. Aztán én jövök...Jézusom, Bálint koncentrálj! - Figyelmeztettem magam, miközben tényleg megpróbálok maximálisan a feladatra összpontosítani. 

3...2...1...UGRÁS!

Meglepő módon a víz nem hideg. Jóval hűvösebbre számítottam! Egy drótkötél mentén haladva, kapaszkodva távolodunk a hajótól. Gyakorlom a légzést. Olyan fura ez a búvárszemüveg...mázli, hogy csak sima szemüveget kell viselnem...

Lemerülünk. Profi búvár kísérünk mindkettőnket vezet minket. Megnyugtat, hogy ott van, hogy közel van. És most aki arra gondol, hogy ez buzisan hangzik, annak két dolgot üzennék: nem vagyok az, próbálja ki a búvárkodást. Nekem ez az első merülésem volt, és valóban hálás voltam, hogy ott van, közel. Bár egyértelmű, hogy újoncokat nem engednek ki a nyílt vízbe, hogy eredj, öcsém!

Úgy 20 percig voltunk lent. Az első néhány percben még azt se tudtam felfogni, hogy hol vagyok, mi történt velem. Akármerre néztem, vízfal vett körül. A tenger gyönyörű tiszta volt. Még nem tudtam azonnal a mélységet fürkészni, de amikor ellazultam, és hagytam hadd vezessenek...leírhatatlan érzés! Egyre lejjebb és lejjebb haladtunk: kicsit magamtól, kicsit irányítva...csodálatos érzés járt át!  Már akkor borítékoltam magamban, hogy ez életem egyik legnagyobb élménye!!! Ahogy haladunk a mélység fele, észreveszek egy fehér műanyag zacskót! Ne már: ezúton kérek mindenkit, teljes tudatában annak, hogy kevés vagyok ehhez...de a rohadt szemetet, ne a tengerbe dobjátok!! Felhúzom magam egy kicsit: törne le annak a keze, aki ezt a gyönyörű tengert, kukának nézi!!

Látok egy kidőlt oszlopot is. Görög stílusú. Vajon, kincs van a tenger mélyén? És vajon hány méteres az Égei- tenger? Hol a tenger feneke? Közben nagyon figyelek a légzésemre: nagyot, lassan ki, oxigént nyom! Nagyot, lassan ki, oxigént nyom! Kísérőnk elkezd nekem mutogatni valamit. Minden rendben, jelelem neki, mire ő lefele húz minket, majd előre mutat a szemével. Színes halraj úszik el előttünk. Vááá, de szép!!! Majd érzem, hogy valamit akar...meg kell kapaszkodnom valamibe...közben a halakat nézem...kapaszkodj...ott van két nagy kő..lefele néz...ott egy digitális fényképezőgép is....Valaki itt hagyta? Fotózás lesz? Halraj. Fotózás. Nem jól kapaszkodom....halraj...fotózás..nem jól...érzem, hogy vezetőnk tól rajtam egyet...valamit nem jól csinálok. Rám néz. Jelel nekem. Mutogat, hogy maradjak nyugodt. Kapaszkodjak meg a kövekbe, nézzek rá....halraj...kapaszkodj...fotózás...kiesik a légzési ritmusom...Mint az őrült elkezdem venni a levegőt...ki-be-ki be...úristen...folyik a szemüvegem alá a víz! Érzem, hogy a szívverésem felgyorsul. FEL AKAROK MENNI!!! Elcsesztem! Elcsesztem! Érzem, ahogy a víz, befele jön az orromon...befogom az orrom...basszus mondta, hogy az orrunkat fogjuk be, ha bedugul.

Buborékokat látok magam előtt. Sokat. Eddig kevesebb volt belőlük. Elrontottam a légzést. Miközben átjár a pánik, próbálok a kísérőnkre figyelni. Kapaszkodok. Ránézek a társamra. Ő is. Bár én inkább görcsösen markolom a követ, hogy....miiért is? Mindegy. Kísérőnk velünk szembe fordul. Csinál rólunk néhány képet külön, külön. Szerencsére sikerül újra lenyugodnom! Figyelem a környezetet, figyelem az eseményeket. A halak békésen úsznak. Fotósunk kiszór  egy zacskóból, valami eledelt a tengerbe, amire hatalmas haltömeg gyűlik össze. Csodálatosan szép! Már a halakra értem! :)

Az idő odalent megszűnik létezni. Húsz percet voltunk lent,  ami nekem volt, hogy egy örökkévalóságnak-, volt, hogy egy percnek tűnt. Egy csapásra nem esik jól felfele menni! Nem maradhatnánk még? Szívem szerint itt maradnék, még egy órányit is. Apropó: ezen a részen nincs cápa, ha valakinek esetleg kérdezné!

Amikor a lábam újra megérinti a hajó fedélzetét, kocsonyaként remegek. Köszönetet mondok a kísérőnknek. Vajon, nagyon problémás voltam odalent ? - Fogalmazódik meg bennem a kérdés. Azóta több olyan emberrel beszélgettem, aki szintén búvárkodott már: megnyugtattak, hogy az a pánik, ami lent történt, vagy akár merülés előtt pár perccel, az teljesen normális. Gyakorlott búvároknál is megesik! Ez add némi biztatást. Biztatást arra vonatkozóan, hogy nem ez volt életem utolsó merülése. Fogok még merülni...ha más nem, álomba merülök, vagy belemerülök a munkámba, tán lehet, hogy a regényem folytatásában is lesz egy víz alatt játszódó rész...Komolyra fordítva a szót: amint lesz lehetőségem még búvárkodni az életben, élni fogok vele! Lehet, hogy nem a legegyszerűbb menet volt, viszont nagyon megérte!

Alig érünk ki a vízből, kicsit vacogva felmegyek a hajó második szintjére, és ledőlök pihenni. Babzsákfotelek vannak. Rajtunk kívül még kb. nyolc idegen érkezett ma búvárkodni, ebből vagy négy embert látok. Megakad a tekintetem a mellettem két karnyújtásnyira heverő, húsz év körüli csajon! Őt már korábban láttam. Tamással ugyanis a hotelünkből taxival érkeztünk ide ( ingyenesen), és a taxis menet közben felvett még rajtunk kívül négy embert, más-más szállodából. Ő volt az egyik. Lövök pár képet a tengerről, miközben elkezdek vele beszélgetni, angolul. Egyrészt látszik rajta, hogy fáradt ( félig alszik), másrészt csak dobálta a szavakat, szóval veszem a lapot! Bulgáriából érkezett...és amúgy meg, én is fáradtan érzem magam. Amikor azon kapom magam, hogy abszolút nem érdekel, hogy mit mondd, visszakucorodok a saját vackomba, és lehunyom a szemem. Aludni akarok! Mai napig furcsállom egy picit, de az az igazság, hogy a búvárkodás, sokkal jobban lefárasztott, mint azt gondoltam volna.

Dél körül ebédet kapunk. Majd élményekkel telve érkezünk vissza a szállásunkra!

2019. szeptember 12.-ét írt a naptár! Izgalmas nap volt. Az izgalmaknak azonban még nem volt vége! A folytatásban egy görög stílusú faluba látogatunk el, elmegyünk bulizni, sziklát mászunk, és meglátok valakit, aki hasonlít a Megtörve című sorozatból, Zeynepre! És nagyon jó lenne megtalálni őt...!

Ha lemaradtál, itt az előző rész: https://ertema.blog.hu/2019/09/16/_t_orokkon-_t_orokke_3_resz_ismeretlen_vizeken

Lájkold a blogit: https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/

Képek forrása: saját!

(Folytatjuk!)

Kokas Bálint

Egy csapat. 17 nap. 2200 km.-re az otthonuktól!

Az előző rész, itt olvasható: https://ertema.blog.hu/2019/09/13/_t_orokkon-_t_orokke_2_resz_a_tenger_hivo_szava?fbclid=IwAR0ZtJdEnR5TcgU6tD_ayvdTqbwalC1o07uDqN-2Xh8wdK327eFCaMv5tvk

Érkezésünk első éjszakáján kavarogtak a gondolataim. Kicsit furcsa volt megélni, hogy milyen messze vagyok az otthonomtól:sose gondoltam, hogy eljutok Törökországba.Nem a honvágyról beszélek. Több dolog zakatolt az agyamban, amit itt nem fogok kiteregetni! Sűrű hetek, hónapok pihentek mögöttem, többféle érzelmi hatás is ért, kellett néhány dolgot rendeznem magamban. A hasam azonban idővel mindenről elterelte a figyelmemet: svédasztalos vacsorát kapunk, vagyis úgy degeszre ettem magam, hogy mozdulnom is fájt, esküszöm! - Az ételekről még írok később a folytatásban.

Nem akarom nagyon bő lére ereszteni ezt a cikksorozatot, így csak néhány pillanatot, napot fogok nektek kiragadni! Rohant az idő, tűzött a nap. Az apartmanunk pedig nyüzsgött a magyar vendégektől. Néhányukkal sikerült is kicsit megismerkednem, akikkel egy buszon utaztam idefele jövet: jó csapat jött össze.

Szeptember 10, kedd.

Nyolc óra után egy kis társasággal hajókázni indultunk az Égei- tengerre. Vagy, ahogy én hívom, " Égi- tenger". Ha azt nézzük, hogy milyen szép a víz, az én elnevezésemnek is van rációja, nem ? Kétszintes hajóval indultunk útnak: a felső szinten napozni, még az alsón enni lehetett.  Utunk során három partszakasznál álltunk meg. Hajózni nagyon-nagyon jó élmény, már ha valaki nem tengeri beteg, és nem görcsöl azon, hogy újabb Titanicra szállt fel! Szögezzük le, hogy a statisztikai adatok alapján, úton sokkal több baleset történik, mint vízen.

Miután kellő mennyiségű fényképet csináltam, kidőltem napozni. Már most megkapott a nap....Úgy negyven perc múlva kötöttünk ki az első partszakasznál. A fiatal idegenvezetőnk figyelmeztetett a tengeri sünökre bennünket. Nem kellemes. A part végig sziklás volt.

Miután leszálltam a hajóról tanakodtam magamban, hogy a vízben gázolva menjek e végig a parton, vagy másszak át a sziklákon? Zárt papucs volt rajtam igaz, de tartottam tőle, hogy ha elesek a kezembe, vagy a hátsómba megy a tengeri sün...szóval kösz, kihagyom! Maradt a sziklamászás!  Kihívás volt tényleg, nem volt egy egyszerű menet, de imádom a kihívásokat, tehát neki iramodtam. Át is evickéltem rajtuk, és még a vízben is pocsoltam..ööö...úsztam! Mondjuk, amikor visszafele mászáskor az idegenvezető hölgy meglátott mászni kiakadt, és megkért valakit, hogy segítsen nekem, de visszautasítottam. Korábban is másztam már eleget, tudtam, hogy nem lesz semmi bajom ( leszámítva egy-két horzsolást), de ugyanakkor őt is megértettem: ha történne velünk valami, őt vennék elő. Később beszéltem vele.

Mielőtt még lejöttem volna a sziklákról, egy srác elkapott, hogy lefotózna. Ő volt a hivatásos fotósunk. Három képet csinált róla, ami 15 euróba került...oké, megvettem, de nem akarok belegondolni, mennyibe is került. Viszont a képek profi minőségűek lettek. Nem ám egy facebookos gagyi szelfi!

Az ebéd hús volt, tésztával, zöldség salátával.

Megmondom őszintén nagyon elszaladt az idő akkor. A másik két part is gyönyörű volt. Ott már annyira nem kellett Rambó hadműveletet bevetnem, maradtam a vízben.

Hat körül értünk vissza a szállásra. Éhes voltam. És egyvalami egész hajóúton foglalkoztatott: milyen érdekes, hogy egykor a nagy felfedezők egy jóval gyengébb, fa hajóval nekiindultak az ismeretlenbe, hogy új földrészeket fedezzenek fel? Napokig, hónapokig hánykolódtak a tengeren, ki tudja mennyi élelemmel? Nos, ma ezt ki merné bevállani? Ki lenne egy Magellán, vagy egy Kolombusz Kristóf?  Ha lenne egy játék, hogy pontosan ugyanazokkal a feltételekkel kéne elindulni, mint ők: ki jelentkezne rá? Ja, és nincs pénzdíj! Legyen ez az esti kérdés!

A folytatásban pedig: öt méter mélyre merültem, ami életem egyik legnagyobb, legparásabb élménye volt...!

( Folytatjuk!)

Lájkold a blogot, itt: https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/

Képek forrása: saját

Kokas Bálint

Egy csapat. 17 nap. 2200 km.-re az otthonuktól!

(Az előző részt itt olvashatjátok: https://ertema.blog.hu/2019/09/10/_t_orokkon-_t_orokke_1_resz_az_utazas?fbclid=IwAR0dnZRPfJcB4Nh_KelJc59DTlQeX6GN_u_-anCml9p3NKmN8FYB3wsHLhE)

Érkezésünk után, viszonylag hamar elfoglalhattuk szobáinkat. Egy nagyon jó kis apartmanban vagyunk. Rögtön megütötte a fülünket valami kántálás féle: helyi szokás szerint imádkoznak. A környék gyönyörű. Noha a szállásunk közvetlenül nem a tengerre néz, az is csak pár méterre van tőlünk. Az idő meleg. Jócskán meghaladja a harminc fokot. Sokan egyből bele akarnak menni a szálloda hatalmas medencéjébe, várniuk kell. A részemről pedig győz a fáradtság. Jó magyar szokáshoz híven, egyből koccintunk egy welcome drinkkel ( Unicum), majd van aki már letámadja a tengert, van aki az itteni bazárba megy ( olyan, mint nálunk a piac), és van aki ledől pihenni. Na, az utóbbiba tartoztam én!

Néhány óra múlva indulok meg néhány társammal a tengerhez. Első benyomásom Kusadasiról? ( Vagy már a második...?) Gyönyörű hely, de rengeteg a kutya! Nem vagyok beszari, de a kutyáktól, amióta az eszemet tudom félek! És még csak nem is kis Doktor Szöszi féle pincsik szaladgálnak itt, hanem jókora kutyák. Ami számomra (is) nagyon meglepő, hogy rendkívül jámborak. Ja, és nem is szaladgálnak, ugyanis a többségük ki van nyúlva a melegtől. Úgy fekve, mozdulatlanul egészen aranyosak!

Cica is rengeteg van: csak itt a szálloda udvarán számoltam egyik reggel, kb. 12 macskát, de az utcákon is felettébb sok járkál belőlük is! És ha már állatok! Muszáj megemlítenem  a sofőröket. Állat módjára vezetnek, és ezt minden bántás nélkül írom. Nem tudom, hogy milyen hamar kapnak itt jogosítványt, de tény: nagyon vigyázni kell az utakon! Mivel Kusadasi turisztikai központ, a szállodában és az utcán is igen sok magyarral találkoztam! Egyenlőre nem tudok különbséget tenni magyar-török ember között! Oké: ez most erős túlzás, de mivel itt van mindenféle náció, nehéz kiszűrni, hogy ki az aki vérbeli török!

A tenger hideg. Elsőre legalábbis annyira, hogy eszem ágában sincs belemenni! Ja és kavicsos. Átfut az agyamon, hogy ma ezt kihagyom, de ugyanakkor meg: hülye, aki első nap nem megy be a hullámzó tengerbe! Az élmény miatt. Meg persze a meleg miatt! Végül rászánom magam, és bevetem testemet a hullámok közé. Nagy hullámok vannak. Kicsit beljebb megyek, és sikerül is innom bőven a vízből, miután telibe talál néhány hullám. Nagyon-nagyon sós a víz. Fúj!! Próbálok kievickélni a hullámokból, de olyan sűrűn jönnek, hogy ott maradok. Nem baj, akkor vegyük fel velük a harcot! Miközben a horizontot pásztázok azt kérdezem magamtól, hogy milyen mély lehet? Elkap a vágy, hogy lemerüljek a mélyre. Szeretnék úszni a mélyben. Látni a tenger csodálatos élővilágát.

Pár nap után teljesült ez a kívánságom. Búvárkodtam. Öt méter mélyre merültem le. Nagyon jól hangzik ugyan, de nem volt könnyű. Több nehézséget is le kellett küzdenem. Például a merülés után azonnal fellépő, saját félelmemet....de erről csak a folytatásban írok!

( Folytatjuk!)

Képek forrása: Saját képek

Lájkold a blogot itt: https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/?epa=SEARCH_BOX

Kokas Bálint

Nagyon rég foglalkoztam a bloggal: jócskán vannak restanciáim. Próbálom pótolni. A téma mindig adott. Most is...

Egy csapat. 17 nap. 2200 km.-re az otthonuktól! Na jó, bocsánat a hatásvadász szövegért, de nem tudtam kihagyni! Jelenleg Törökországból írok, egészen pontosan Kusadasiból. Egy egyesülettel (barátokkal) vágtam neki a csaknem háromhetes útnak.Nyíregyházáról indultunk, csaknem 28 óra utat tettünk meg. Egy óra plusz időeltolódás van a két ország között.

Nagyon vártam már ezt az őszi nyaralást. Sűrű, eseménydús hónapok vannak mögöttem, most értem el arra a pontra, hogy kell a feltöltődés. Ez a török út a lehető legjobb időpontra lett időzítve. - Tévedés ne essék, szeretem az otthonomat, a munkámat, kollégáimat, de már ki akartam szakadni a hétköznapok mókuskerekéből. Eredetileg egy hétre jöttem volna a FIFOT Egyesülettel, de kettő lett belőle. Nem, nem azért mert ennyire rosszul megy a matek! :)

Szeptember 5.-én lázasan bepakoltam. A fél ház helyett, csak a ház negyedét vittem el. Elnézve társaim bőröndjét, nyugodtan pakolhattam volna kevesebb cuccot, na de, spongyát rá. Elterveztem, hogy este 22-óra után ágyba teszem magam...természetesen nem jött össze. Éjfél után dőltem ki. Közben folyamatosan azon paráztam, hogy nem kelek fel hajnal háromkor, és itthon maradok.Másnap egy supermarket parkolójából indult a busz, 04:15-kor. Egy kedves csapattársam felajánlotta, hogy értem jönnek, csak ne aludjak el. 02:30-kor felébredtem. Zombinak éreztem magam, de megcsillant bennem a remény, hogy talán nem alszom el. 

Amikor már a buszon ültem, teljesen megnyugodtam. Jó volt kimenni a még sötét, alvó Nyíregyházáról, miközben az ablaküveghez nyomva figyeltem a kihalt utcákat. Lélekben elköszöntem városomtól, azoktól az emberektől, akik oda kötnek engem, és megpróbáltam újra elaludni. Buszon ez sose ment, tehát most se jártam sikerrel! Beszélgettem. De mivel elég sokan aludtak körülöttem, többnyire csak a gondolataimmal társalogtam egy darabig.  

3-4 óránként megállt a busz pihenni.Baromira hosszú volt. Úgy elzsibbadtam egy idő után, hogy azt hittem, beleégek az ülésébe. Szerbián és Bulgárián át haladva értünk el Törökországig. Vajmi keveset aludtam. E két ország államhatárán, nem volt nagy fennakadás, de Törökország államhatáránál, viszonylag sokat kellett várakozni. Hajnal kettő után komppal vittek át minket egy török városba...ami számomra egy kicsit...hogy is írjam...furcsa volt. Hajón voltunk, a buszunkkal és néhány kamionnal együtt. Utaztam már komppal, de olyan kómás állapotban voltam, hogy hirtelen fel se fogtam a dolgot.  Ringtunk a vízen, mindezt hajnalba, dermesztő hideg fuvallatok kíséretében. Mivel ingben és rövid nadrágban voltam, iszonyatosan fáztam. De a távolodó part gyönyörű volt.

Minél közelebb értünk a célhoz, annál izgatottabb lettem.  Kezdtem azt érezni magamon, hogy nem is vagyok (annyira) fáradt. Átestem a holtponton, vagy mi? A levegő érezhetően melegebb volt, mint Magyarországon. Hatalmas piros pont Kusadasinak, mert utálom a hideget!!! Az utóbbi hetekben bőven volt részünk benne, nem is hálálkodtam érte.

Itteni idő szerint tíz órára értünk a szállásra. És  ezután jött a java. Az utazást túléltük. De ez még csak a kezdet...

( Folytatjuk!)

Képek forrása: Saját képek

Lájkold a blogot itt: https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/

Kokas Bálint

A következő mondatot nagyon bizarr leírni számomra: néhány nap múlva, magunk mögött hagyjuk 2018-at! Bizarr, hiszen annyira élénken él bennem  még a 2017-es év vége is, mintha csak tegnap lett volna! Ez az év pedig...nem elrepült, hanem elszáguldott! Nagyon sok minden történt velem, szerencsére sok helyen jártam,  mondhatni, hogy sikeres évem volt. Tudom sokan azt várjátok, fejtsem már ki a sikereket, legyek konkrétabb, nos...nem leszek, elnézést. Ugyanis: az ember maga éli meg a mindennapokat, sikereket, higgyétek el, ha most nekiállnék leírni, hogy ez történt X hónapban és ez Y- ban, unalmas lenne! Nem (ki)fejtegetni szeretném ezt az évet, csak most azt csinálom, ami néha kifejezetten hasznos: merengek, írok, miközben már azon kattog az agyam, hogy mit is kéne csinálnom holnap! :) 

Év vége. Kétféle reakció van rá: az ember vagy alig várja, hogy véget érjen, és tiszta lappal kezdje az újévet, vagy nem akarja, hogy véget érjen, és ha tehetné, lelassítaná az időt! Mit jelent a tiszta lap? Úgy kezdeni az új esztendőt, hogy nincs harag a lelkében, nincs megbánás, és átjárja az a bizonyos minden rendben körülöttem életérzés. - Na, ez ügyben még nekem is tepernem kell egy kicsit még idén! Semmit nem bántam meg, de néhány dolgon ( baráti kapcsolatok) alakítani szeretnék!  Hiszen az ember nem mehet át úgy az újévbe, hogy valami kis fekete folt ott van a szívében, nem ? Szerintem mindent rendezni kell, tenni amíg lehet - ilyenkor számítanak az apró gesztusok is, igen- és akkor talán nem érzünk magunkban némi űrt, január elsején. Vagyis: ha érzünk is, azt valószínűleg a szilveszterkor elfogyasztott alkoholmennyiség miatt tesszük. ( Óvatosan a piával! :) ) Tiszta lappal kezdeni az évet, új lendülettel nekifutni a kihívásoknak, és ( mostanában szoktam mondani) olvasszuk meg, olvasszátok meg a magatok előtt álló jéghegyet. Az élet Titanicját túl lehet élni, csak tudni kell muzsikálni rajta. 

Lassítani az időt? Nem, nem nem! Ebbe a csoportba én nem tartozom bele! Vagy: hoppá, mindjárt rá is cáfolok magamra! Mert ( ne legyünk álszentek) nagyon sokszor igenis megállítanánk az idő kerekét, örökké ABBAN A PILLANATBAN LENNÉNK...nem igaz? És most nem egy nyálas Alkonyat monológot szeretnék lenyomni, ám valljuk csak be: idén is volt a ti életetekbe (bízzunk benne, hogy nem csak egy) OLYAN PILLANAT, ami örökké is tarthatott volna. Hm..igen...itt most éppen elgondolkoztok, hogy melyik volt AZ A PILLANAT....és már meg is van! Ne bánkódjatok: az életben az a szép, hogy telis-tele van pillanatokkal....sose tudni, hogy mit hoz a jövő: szép pillanatok, mindig jönnek. Vagy: legyetek optimisták, és ha szar is néha a lét, igyekezzetek az élet napos oldalát nézni. - Írom ezt úgy, hogy ma még pár órával ezelőtt tiszta mérges voltam...nyugi: nem vagyok skizofrén, csak lecsillapodtam. 

Az év végi mérlegelés nagyon fontos! Mi az amit megbántunk? Mi az, amit máshogy tennénk? Bátrabbak lennétek idén? Sok új barátot szereztetek? Úgy éltetek, hogy büszkék lehettek magatokra? Jól bántatok a szerelmetekkel ? Mennyire voltatok kegyetlenek? Adakoztatok? Védtétek a környezetet? Teljesítettétek a céljaitokat? Tudtok még küzdeni, jövőre is, vagy már csak túlélők vagytok...azon a félig elsüllyedt Titanicon? 

3...2...1....És most válaszoljon, mindenki magában! :) 

Az előző rész itt: https://ertema.blog.hu/2018/11/01/balint_rovata_1_resz_a_megemlekezesrol

ÉRTEM BLOG a Facebookon is: https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/?modal=admin_todo_tour

Kép forrása: https://leleksuttogo.cafeblog.hu/2015/08/18/amikor-megall-az-ido/

Kokas Bálint

Ősszel indult az új blog, és ígérem jövőre folytatom! Jelenleg azonban máson dolgozom! Viszont ezzel a számmal szeretnék boldog karácsonyt kívánni, Mindenkinek! :) 

ÉRTEM BLOG a Facebookon:

 https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/?modal=admin_todo_tour

Kokas Bálint