(T)örökkön-(t)örökké 1. rész: Az utazás

2019. szeptember 10. 00:16 - Kokas Bálint

Nagyon rég foglalkoztam a bloggal: jócskán vannak restanciáim. Próbálom pótolni. A téma mindig adott. Most is...

Egy csapat. 17 nap. 2200 km.-re az otthonuktól! Na jó, bocsánat a hatásvadász szövegért, de nem tudtam kihagyni! Jelenleg Törökországból írok, egészen pontosan Kusadasiból. Egy egyesülettel (barátokkal) vágtam neki a csaknem háromhetes útnak.Nyíregyházáról indultunk, csaknem 28 óra utat tettünk meg. Egy óra plusz időeltolódás van a két ország között.

Nagyon vártam már ezt az őszi nyaralást. Sűrű, eseménydús hónapok vannak mögöttem, most értem el arra a pontra, hogy kell a feltöltődés. Ez a török út a lehető legjobb időpontra lett időzítve. - Tévedés ne essék, szeretem az otthonomat, a munkámat, kollégáimat, de már ki akartam szakadni a hétköznapok mókuskerekéből. Eredetileg egy hétre jöttem volna a FIFOT Egyesülettel, de kettő lett belőle. Nem, nem azért mert ennyire rosszul megy a matek! :)

Szeptember 5.-én lázasan bepakoltam. A fél ház helyett, csak a ház negyedét vittem el. Elnézve társaim bőröndjét, nyugodtan pakolhattam volna kevesebb cuccot, na de, spongyát rá. Elterveztem, hogy este 22-óra után ágyba teszem magam...természetesen nem jött össze. Éjfél után dőltem ki. Közben folyamatosan azon paráztam, hogy nem kelek fel hajnal háromkor, és itthon maradok.Másnap egy supermarket parkolójából indult a busz, 04:15-kor. Egy kedves csapattársam felajánlotta, hogy értem jönnek, csak ne aludjak el. 02:30-kor felébredtem. Zombinak éreztem magam, de megcsillant bennem a remény, hogy talán nem alszom el.

Amikor már a buszon ültem, teljesen megnyugodtam. Jó volt kimenni a még sötét, alvó Nyíregyházáról, miközben az ablaküveghez nyomva figyeltem a kihalt utcákat. Lélekben elköszöntem városomtól, azoktól az emberektől, akik oda kötnek engem, és megpróbáltam újra elaludni. Buszon ez sose ment, tehát most se jártam sikerrel! Beszélgettem. De mivel elég sokan aludtak körülöttem, többnyire csak a gondolataimmal társalogtam egy darabig.

3-4 óránként megállt a busz pihenni.Baromira hosszú volt. Úgy elzsibbadtam egy idő után, hogy azt hittem, beleégek az ülésébe. Szerbián és Bulgárián át haladva értünk el Törökországig. Vajmi keveset aludtam. E két ország államhatárán, nem volt nagy fennakadás, de Törökország államhatáránál, viszonylag sokat kellett várakozni. Hajnal kettő után komppal vittek át minket egy török városba...ami számomra egy kicsit...hogy is írjam...furcsa volt. Hajón voltunk, a buszunkkal és néhány kamionnal együtt. Utaztam már komppal, de olyan kómás állapotban voltam, hogy hirtelen fel se fogtam a dolgot. Ringtunk a vízen, mindezt hajnalba, dermesztő hideg fuvallatok kíséretében. Mivel ingben és rövid nadrágban voltam, iszonyatosan fáztam. De a távolodó part gyönyörű volt.

Minél közelebb értünk a célhoz, annál izgatottabb lettem. Kezdtem azt érezni magamon, hogy nem is vagyok (annyira) fáradt. Átestem a holtponton, vagy mi? A levegő érezhetően melegebb volt, mint Magyarországon. Hatalmas piros pont Kusadasinak, mert utálom a hideget!!! Az utóbbi hetekben bőven volt részünk benne, nem is hálálkodtam érte.

Itteni idő szerint tíz órára értünk a szállásra. És ezután jött a java. Az utazást túléltük. De ez még csak a kezdet...