Nagyon régóta foglalkoztatnak olyan emberi sorsok, amelyekre esetleg mások könnyedén csak legyintenek. Olyan emberek élete, akiket a társadalom megvet, lenéz. Gondolok itt főként most a hajléktalanokra. Sok hajléktalannal beszélgettem már, rengetegnek kínáltam ételt, vagy pénzt. Természetesen vannak negatív, pozitív tapasztalataim, de ha belegondolok, ez minden emberrel kapcsolatban így van. Csalódtam  már a "legjobb barátomban" is, és szerettem meg olyan társamat is, akit amúgy eleinte nem kedveltem. Volt olyan hajléktalan, akit nagyon kedves, okos, udvarias emberként ismertem meg, és volt ennek az ellenkezője is! 

Előjáróban csak annyit: ne általánosítsunk. Köztük is vannak nagyon rendesek, és kevésbé barátságosak. Köztük és köztünk azonban egy lényegi különbség van: ők jóval nehezebb helyzetben vannak, mint mi. Lehet okokat keresni, nekünk azonban ma nem ez a dolgunk.

(Erről itt írtam részletesen: https://ertema.blog.hu/2018/10/29/hajlektalan_ok_-tarsad_alom-_kor_kep?fbclid=IwAR1ddGwXvCBSfV5yWYgyg7KBws_2uYkkcaPTT0CygCo2whZN94yXzwMEuOY)

Ezt az interjút eredetileg a most alakuló videóvlogomra szántam, mint első rész. Telefonnal rögzítettem és nem ilyen formában szerettem volna leközölni, de akadtak olyan akadályok, amik miatt, mégis interjúként fogjátok viszont látni! Az okok ecsetelésébe, nem szeretnék bele menni, mert felhúzom magam, most is! 

Interjúmat a munkahelyemnél lévő sétányon készítettem! Interjúalanyom (Gyuri) beleegyezett az interjúba. Nevét és arcát adta hozzá. Az egész amúgy úgy kezdődött, hogy az egyik munkatársammal megláttuk egy padon, amint egymagába ül, és vittünk neki egy jó adag, melegített töltött káposztát, kenyeret. Ekkor pattant ki belőlem az interjú ötlete.

-Szia, Gyuri.- Kezdem kicsit izgatottan.- Elmesélnéd nekem, hogy hogy alakult így az életed? Csak amit te szeretnél. Ez nem vallatás.  

-Miután leszereltem elkezdtem inni. Keményen ittam. Anyámék akkor már régóta ittak. Nem fizettek semmit a lakásba...meg általában semmit. Őket eltették egy szükséglakásba. Én akkor elmentem vidékre dolgozni, állatok mellé, lovakhoz. Rá pár évre anyám meghalt, agydaganatban. Apámról semmit nem tudok.  Anyám élettársa, úgy mondom nevelőapám, is már meghalt. Én meg maradtam így kint az utcán. Ennek vagy harminc éve már. Úgy, hogy például a  tavaly telet a Bokrétán húztam ki, betegszobán. Oda szeretnék menni most is. 

- Nagyon sok hajléktalannal beszélgettem már. Tapasztalataid szerint mik a hátrányai egy hajléktalan szállónak? 

-Ott olyan emberek is vannak, akik...nem igazán közéjük valónak néznek minket. Ugye, azok össze vannak verődve klánokba. Aki közéjük keveredik, azt kinézik maguk közül.

- Tehát, farkastörvények uralkodnak...

-Hát igen...meg  reggel fél nyolcig ki kell jönni onnan, és csak délután ötkor lehet vissza menni. Akkor, ugyanúgy kint vagyok egész nap, annyi, hogy van hol aludnom. Már ha lehet. Egyik jobban horkol, mint a másik. A harmadik nyögdécsel. Vagy van, aki felkel három óra után és csörög-csattog. 

-És mi az emberek reakciója ma a 21. században, egy hajléktalan láttán. Tudjuk: felszínes világban élünk...Te, mit tapasztalsz?

- Nagyon vegyes. Van, aki segítőkész, de van, aki legszívesebben lelőne! Nagyon változó: embere válogatja! 

- És mi volt a legnagyobb segítség, amit valaha kaptál?

- Hát volt egy ismerősöm, ami rendezkedett. Általa kerültem albérletbe, munkahelyem volt. Aztán...elrontottam...- Bánja, látom rajta, hogy ha újrakezdhetné, nem így csinálná!- Most van egy kis nyugdíjam...valahogy...megoldom!

- Mennyire szoktál közeledni, ha mondhatom így, a sorstársaidhoz? Mennyire tartod másokkal a kapcsolatot?

- Amennyire csak lehetséges. Kettő  haverom például most kórházban van, a többi börtönben. De szoktak kimenőt kapni. Ők is mennek szerintem majd a betegszobára. Én is megyek, ne itt össze-vissza fagyoskodjak. ( Jelenleg is elég hűvös van..-Gondolom magamban). Ott nekem is megvan a reggelim, az  ebédem, vacsorám, mikor mi. Az biztosabb.

-Értem. A megszigorított törvény miatt ( ami szerint a hajléktalan nem feküdhet az utcán, mert azonnal beviszik!), mennyivel lett nehezebb? Volt már a rendőrökkel szemben, valami atrocitásod? 

- Üldögélni lehet. Csak nem szabad lefeküdni, betakarózni, meg mit tudom én már. Három felszólítás van, a negyediknél becsuknak 72 órára közben a bíróság eldönti, hogy mi legyen. Semmi összetűzésem nem volt a rendőrökkel. 

- Véleményed szerint, mi lenne a megoldás, a hajléktalanság problémájára ma? 

- Nem tudom...tényleg. A szálló jó lenne, de az embert ott is megszólják...

- Mennyire tudsz megbízni az emberekben? Mert itt is, mint mindenben két véglet van! Van, aki nagyon megtud, de van, aki egyáltalán nem a sok negatív tapasztalat miatt...Vagy ezt is, embere válogatja? 

- Általában az emberek első szavából kiveszem, hogy ki milyen. Az első benyomás a fontos. Van, akihez nem is kell szólni: idejön, ad egy kis aprót. Kaját hordanak le..

Ekkor egy idős nő lép mellénk. És nekem áll dühösen, hogy " Mi célból készítem a felvételt?". Ránézek. Leállítom a kamerát. Legszívesebben az anyjáig küldeném el...MERT MI KÖZÖD HOZZÁÁÁ???? De lenyelem a mondatot. "Személyiségi jogokat sértek"- Mondja. Felmegy a pumpám. Miközben megpróbálok higgadtan válaszolni, hogy mindent előre megbeszéltünk, és Gyuri bele egyezett ebbe..és nem ez az első interjúm, belül istenesen káromkodom, mert az egész felvételt elcseszte ez az okoskodó, idióta. Nem? Odajön, és fejhangon kérdőre von? Mondtam neki, hogy újságíróit végeztem, mire bocsánatot kér! Cseszhetem...- Mondom magamban. Legszívesebben leordítanám. Nagy az Isten állatkertje, sajnos...

Folytatjuk.

- Hány hajléktalanszállón voltál eddig? 

- Voltam Debrecenben még. És több szállón itt Nyíregyházán belül. Több szállóval az a baj, hogy fizetős, közös fürdős. De általában a szobatársaim normálisak voltak. Én elvoltam. Volt meleg étel. Eljöttem. Mindig eljöttem: hiányzott a csavargás. 

Elköszönök. Kavarognak a gondolataim. Az jár a fejemben, hogy: én most visszamegyek a meleg könyvtárba...Ő meg...Ő meg idekint marad.  És ez nincs jól. Oké: ne legyek naiv... minden ember saját sorsának kovácsa. De mégis. Ma már bárkiből lehet földönfutó, nem ? Vajon tudnék én így élni? Túlélném? Eszembe jut, hogy három dologhoz értek talán: túléléshez, küzdelemhez, győzelemhez. Regényben jól hangzanak ezek a szavak. Meg persze, nekem vannak szeretteim...sokan szeretnek....vagy csak jól színészkednek...:) DE! Hogy élsz túl? Hogy küzdesz? Hogy győzöl? Ha senki nem szeret? Ha senki nincs melletted? Tessék gondolkodni! Nem lett mély interjú, lehetett volna jobb is. Túlságosan rögtönzött volt. Ám, ha valaki most 2 percre elmereng az életén...azt gondolom: megérte!

Hamarosan újabb történet jön! :) 

ÉRTEM BLOG A FACEN IS! Lájk:

 https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/?modal=admin_todo_tour

Másik blogom,

Vérvörös Blog: https://www.facebook.com/vervorosblog/

Kokas Bálint

Mindenszentek napja van, a temetők zsúfoltságig megteltek emberekkel. Miközben sírról sírra járok, két dolog fogalmazódik meg bennem újra. Ilyenkor az emberek hány százaléka jár ki a temetőbe kötelességből, mintsem tiszta emlékezésből? A másik, amit az egyik munkatársammal már nem egyszer boncolgattunk: mi van azzal az elhunyttal, akit amúgy utáltak addig, amíg élt? Van az a mondás, hogy: " Halottról jót, vagy semmit!"...miért is csak jót? Miért nem lehet elmondani,  kimondani, hogy X igenis szar alak volt, mert verte a feleségét, és majdnem megölte...? Miért kell álszentnek lennünk? Vagy: ha kötelességből megyünk ki, miért is tesszük meg? Ja, mert meg kell felelni a társadalomnak, értem én! DE: az összes ilyen ünneppel, megemlékezéssel  úgy vagyok, hogy legyen természetes, ne csak egy napra korlátozzuk le. Például: ott van a Valentin-nap. Utálom, mert megint másolunk valakiket, és birkák vagyunk. Nagyon sokszor tapasztaltam azt, hogy a pasi csak azért vesz valamit a hölgynek, hogy ezzel a kedvességgel, utána könnyebben megdughassa. A kérdés az az, hogy miért kell emlékeztetni olyan sok embert, hogy pl. Valentin -nap van? Nem az lenne a természetes, hogy szerelmes vagyok Y-ba, és Y beszövi az életem, minden percben kattog rajta az agyam, és igyekszem rá odafigyelni, törődni vele mindennap? Ez lenne a természetes, nem ? Oké: jelenleg senkibe nem vagyok love, de azt gondolom: a törődés és odafigyelés, legyen mindennapos!

Mint ahogy a (meg)emlékezés is. És akkor vissza is kanyarodtam a mai naphoz! Emlékezzünk: mert az emlékek megszépítik az életet. Amíg az a valaki van, addig tudjuk értékelni: olyan természetessé válik, hogy életünk része,  hogy csak akkor omlunk össze hiányának súlya alatt, ha már nem lesz! Szóval: ne álljatok be a sorba, és ne rontsátok el a jó kapcsolataitokat. Nem éri meg. Bár tény, néha az élet úgy hozza, hogy csalódunk valakiben, vagy megutáljuk, de mindig álljunk meg egy percre ilyenkor! Gondoljunk vissza a vele töltött legszebb időszakokra, aztán menjünk tovább.  Ha pedig valóban fontosak voltunk a másik számára, mindig, mindent újra lehet kezdeni. Amíg az illető el nem hunyt. Akkor már csak egy dolog marad számunkra: az emlékezés. 

Az emlékezés, ne legyen rendkívüli. Legyen természetes. 

Itt az egyik kedvenc versem, amely illik erre az alkalomra. 

 Kosztolányi Dezső

Kicsit becsapós lehet a cím: nem a konfliktusok alatt értendő cirkuszra gondolok, hanem az állatokat mutogató, zsonglőröztető, giccsparádéra! Nem akarok álszent lenni, én is voltam cirkuszban -mint mindenki más szinte- akkor az tetszett is. DE! Akkor még csak 7-8 éves lehettem...mostanra azonban kinyílt a csipám, és elmondhatom: mélységesen elítélem ezt a fajta parádét. Amit állatkínzásnak tudnék nevezni. Bárhogy is csűrjük, csavarjuk a dolgot, a labdázó elefántokat és egyéb, természetüktől teljesen idegen feladatkörbe tetszelgő állatokat bemutató intézmény semmi más, mint az állatkínzás melegágya! Senki ne mondja már nekem azt, hogy az oroszlán labdázna Afrikában, vagy a papagáj emberi nyelven csevegne magától az őserdőben! Mert mindenki tudja, hogy semmi ilyesmit nem tenne! Természetes közegében egy oroszlán, a vacsoráját látná bennünk! 

Az ősidők óta létező cirkusz - hasonlóan az ókori Rómában megrendezett gladiátor viadalokhoz-  az emberiség legnagyobb szemete! Megint arról van szó, hogy milyen önzőek vagyunk is mi emberek, hogy akaratunkat rákényszerítjük egy állatra, és ostorral vagy anélkül, elvárjuk tőle, hogy úgy táncoljon, ahogy mi fütyülünk! A cirkusz nem más, mint az emberiség egyik legnagyobb szemete, ami sajnos még ma is igen népszerű! Szerencsére gladiátorok ma már nincsenek, de tartok tőle, hogy Russell Crowe  2000-ben forgatott  Gladiátor című filmje, hamarosan ismét valósággá válik, csak éppen az élet, és nem Ridley Scott rendezésében. Semmin nem tudok ma már meglepődni, sajnos…

Egyetlen érvet se tudok mondani, írni ami a cirkusz mellett állna: állatkínzás! Nem érv az, hogy de legalább kap enni az állat és nem hal éhen, nem érv az, hogy jól bánnak velük, nem verik őket, és az sem, hogy szeretnek mókázni. Az ember elvette az állat SZABAD AKARATÁT! Persze, tovább lehetne görgetni ezt a fonalat. Lehetne akadékoskodni, hogy a panelházban tartott macska-, kutyatartás is állatkínzás, de a kettő nem ugyanaz! Egy panelban a cicának nem kell slalomban ugrálnia. A két dolgot össze se lehet hasonlítani, szerintem. Természetesen nem kell egyetérteni velem, ez csak az én véleményem! 

És bár az az igazság, hogy kiskorom óta félek a kutyáktól nagyon, és annyira nem is vagyok az állatokat dédelgető egyén, de két dolog mellett nem tudok elmenni: az állatkínzás és a cirkusz. Mocskosul elítélendő mind a kettő. Ne menjetek cirkuszba! Ne támogassátok azt a helyet! Vagy, maradjanak csak az artisták, bűvészek. Az állatokat felejtsék el! 

További cikkeim:

ÉRTEM BLOG a Facebookon is: https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/?modal=admin_todo_tour

Vérvörös Blog a Facebookon is: https://www.facebook.com/vervorosblog/

Kép forrása: http://www.balatonlelle.net/Balatoni_nyaralas/Balaton_programok/Cirkusz_Balatonlelle.html

Kokas Bálint

2018 október közepétől lépett érvénybe az a törvény, mely szerint a hajléktalanok büntethetőek! Lefordítva: mivel ugye gyakorlatilag semmijük nincsen, egy rendőr simán beviheti őket! Önmagában ez persze nem is olyan rossz, hiszen tudjuk jól, hogy elég modern börtönök vannak, vagy ha más nem, de kapnak ételt, nem fagynak halálra! Az sem kikerülendő szempont, hogy így nem kell éjjel-nappal hajléktalanokba botlanunk. Nem akarok általánosítani, de valljuk be: nem mindegyik túl bizalom gerjesztő! Tisztelet annak a kivételnek, aki nem részegen, káromkodva fekszik a padon! Az okokról, amik erre a deviáns magatartáshoz vezetnek, órákig lehetne vitatkozni, nem szeretnék most bele menni. Vallom azt: akin tudsz segíteni, aki kéri, tedd meg. Jobb lesz a te lelkiismeretednek is! Itt is -mint mindennek- két érem van: milliószor adtam (volna) szendvicset egy hajléktalannak, de cserébe csak leordított. És a másik oldal: milliószor adtam is ételt, aprót egy hajléktalannak, amiért hálás köszönetet kaptam. Nagyon sok hontalannal beszélgettem életem során, pusztán azért, mert érdekel az életük. Mindig is kerestem a válaszokat arra, mi visz rá egy embert a hajléktalanságra! A kényszer, a kijátszottság, a reménytelenség! Több történetet hallottam tőlük arról, hogy mi megy a hajléktalanszállókon: kirabolják, és/vagy megverik őket...jobb nekik az utcán így- vallják! Teljesen jogos érv! Beszélgettem nagyon tehetséges hajléktalannal: iszonyatosan jó verseket írt, szépen rendezett, nem alkoholmentes életet élt. Elmondása szerint, még a rendőrök is segítették. Ő maga is elítélte azon társait, akik 24/24-be ittak. Halkan jegyzem meg: ha  valaki iszik, komoly lelki problémákkal küzd, azt is megértem valahol. De nem tartom követendő példának. A bácsi akiről meséltem, ki akart törni, a többségükben azonban , sajnos, meg sincs a szándék! Felmerül a kérdés: ha valaki nem akar tenni magáért, a társadalom mit tud kezdeni vele?

Hajléktalanság. Nagyon nehéz, kényes téma! Őszintén szólva, nehezen is álltam a cikkhez, mert önmagamban kevésnek érzem magam, ehhez a témához, pedig már szereztem némi tapasztalatot ezen a téren! Bár soha nem voltam hajléktalan, szóval nem tudom teljes egészében átérezni a helyzetüket. De igen! Mégis úgy gondolom, hogy írni kell róluk, beszélni kell róluk, velük, mert egyfajta társad/alom (kor)képei ők: tessék kérem szépen, itt tart Magyarország a XXI. században! Hajléktalan,. hajléktalan hátán. Elkeserítő. Elkeserítő annak tükrében, hogy más külföldi országokban, nem olyan halmozottan súlyos probléma ez. Németország = jól működő szociális hálózat = jóval kevesebb hajléktalan!

Mi a megoldás számunkra? Nem az, hogy letámadják őket, és beviszik. A probléma attól még adott! Ez az intézkedés, csupán a probléma szőnyeg alá seprése, de nem oldja meg magát a dolgot! Lennének más szankciók is, de érthető módon ez a legkönnyebb út! És automatikusan adódik az újabb kérdés: mi lesz a következő abszurd intézkedés? Jön a fekete autó, ha levegőt veszünk, vagy köteleznek minket arra, hogy X-be legyél szerelmes, Y-t meg hagyd a picsába? Vagy: minden gondolatunkat lecsekkolják, mielőtt még közhírré tesszük. Az a rémisztő, hogy egyik szankció se lepne meg!

ÉRTEM Blog a facebookon is: https://www.facebook.com/%C3%89RTEM-Blog-175455986723431/?modal=admin_todo_tour

Kép forrása: https://vastagbor.atlatszo.hu/2018/06/14/a-kormany-ujabb-rohama-a-hajlektalanok-ellen/

Kokas Bálint

Sziasztok! 

Az ember ma már mindennap szembesül vele, hogy milyen világban élünk: rideg, torz, kapzsi, felszínes. És még lehetne sorolni holnap estig.Regényt tudnék írni a függőségekről, amik körbe vesznek minket, melyek-már már felemészti kapcsolatainkat. Lásd: facebook. A közösségi portál alapvetően nem rossz, kicsit se ellenzem. Sőt: nem szeretnék álszenteskedni, én is függő vagyok! Csak az a probléma, amikor már a mai 9-10 évesek fel sem nézve a telefonjaikból nyomkodnak. Nem akarok én most itt nagy igazságosztó lenni, és újat s tudok (akarok mondani), ez a cikk csak amolyan köszöntő cikk, az ÉRTEM Blog köszöntője! 

Rohanó, túl impulzív világunk átka pedig továbbá az is, hogy az ingerküszöbünk az egekbe van. Ma már senkit nem hat meg, ha egy tévé műsorban bogarat, vagy annak egyéb részeit hamizza valaki, senki nem kapja fel a fejét egy baszdmegen, de egy kivillanó testrészen! Mint ahogy hidegen hagy minket, ha valahol robbantanak, vagy terrortámadás történik. 2001 szeptember 11-óta, gyakorlatilag megszokott dolog lett az ilyenfajta erőszak.( Persze, korábban is volt, sőt! Ismerjük a történelem tankönyvekből, hogy ennél durvább is megesett!). Lényeg a lényeg: olyan magasan van az emberek ingerküszöbe, minden tekintetben, hogy nem tudom mi az ami még igazán mélyen megérintene minket! Sajnos. Sajnos a hírekben se látunk mást, csak vért, vért és állandó zúgolódást a nagyhatalmak között. Ilyen körülmények közt, nem meglepő, ha elfelejtünk EMBERNEK maradni! Elfelejtünk ÖNMAGUNK maradni. Önmagunk maradni? Ebben a rohanó, rothadó világban? Nagyon nehéz. A naponta 70 ezerért robotoló szülőknek például életük sincsen: munka, munka, munka...otthon meg van X gyerek. Egyik mókuskerék, jön a másik után. És akkor még ezer más tényezőt is említhetnék...azt, hogy boldog e, Dehogy az! Csak tesz. Megy. A családjáért. És ez nagyon nincs jól.

Mint ahogy ebben az országban nagyon sok dolog, nagyon nincs jól. A kilós táskákkal járó kisdiákok pocsék módszerrel tanulnak. Miközben nyomják beléjük a tananyagot, alapvető dolgot nem sajátítanak el. Ez a magyar oktatás? Lesz erről is szó. Később. Vagy: a betegre tojó nővérek, aki halálba kívánnak mindenkit már? Ez sincs jól. Természetesen, tisztelet a kivételnek! Beszélhetnék még a mai zsaroló politikáról is: nagyon sok, munkáját féltő, megfélemlített emberrel találkoztam, beszélgettem, akik napról-napra a létszám leépítéstől félnek.  A mai magyar politika fogva tart minket: ha beszélsz, elhallgattatnak. Kuss mindenkinek! Miközben mi hétköznapi emberek éhbérért beledöglünk a munkába, AZOK lopnak, csalnak, hazudnak. Miközben a legpitibb módon szedik el a kisemberek pénzét, olyan pénzügyi tranzakciókat folytatnak, hogy nem is hinnénk. Mi pedig civilként csak pislogunk: két fingásért, már minket fingatnak ki. 

Itt tart az ország. Újat nem mondtam tudom. Sok cikk van már mögöttem, és sok jön is majd ki még belőlem. Csöndbe nem maradok, azt ígérem. Ígérem, hogy erre a blogra jönnek olyan társadalmi jellegű problémák, amik mindenkit érintenek, amik mindenkire hatással vannak. Nem leszek visszafogott. Sose voltam. ÉRTEM a dolgokat...és nem ÉRTEM, hogy miért kéne hallgatnom, bármiről is. 

Találkozunk még: sziasztok! 

Kokas Bálint